Szülőnek lenni önmagában sem egyszerű feladat. Nem véletlen, hogy egyre többen érzik úgy, óriási felelősséget jelent gyermeket vállalni. Ha pedig a gyermek neurodivergens – például ADHD-val, autizmussal vagy más idegrendszeri sajátossággal él –, a mindennapok gyakran még összetettebbé válnak.
Sok szülő úgy fogalmaz, mintha egy végtelen akadálypályán haladna. Amikor úgy érzed, végre sikerült megugrani egy akadályt, máris ott a következő. És bár kívülről sokszor ugyanúgy néz ki az életetek, mint bármely más családé, a háttérben rengeteg plusz feladat és láthatatlan teher húzódik meg.
Ebben a folyamatos készenléti állapotban azonban könnyen megfeledkezünk valakiről, aki ugyanúgy támogatásra szorul: saját magunkról.
Minden családban vannak bevásárlások, házimunka, munkahelyi feladatok, iskola, különórák, orvosi időpontok és a napi szervezés.
Neurodivergens gyermeket nevelve azonban ezek mellé gyakran egy láthatatlan második műszak is társul.
Figyelni kell arra, mikor telítődik túl ingerekkel. Mikor lesz szüksége segítségre egy konfliktus rendezésében. Mikor kell közbeavatkozni, mikor kell megnyugtatni, mikor kell újra és újra elmagyarázni valamit.
Sok szülő úgy él, hogy fejben folyamatos készenlétben van. Akkor is, amikor látszólag éppen semmi különös nem történik.
Ez hosszú távon rendkívül megterhelő.
Amikor végre megszületik a diagnózis, sok családban egyszerre jelenik meg a megkönnyebbülés és az új feladatok sokasága.
Elindul a megfelelő szakemberek keresése.
Fejlesztések.
Vizsgálatok.
Terápiák.
Logisztika.
Anyagi tervezés.
Időpont-egyeztetések.
Szinte természetes, hogy ilyenkor minden energiánkat arra fordítjuk, hogy gyermekünk megkapja azt a támogatást, amelyre szüksége van.
Ez szeretetből fakad.
Csakhogy közben gyakran észrevétlenül háttérbe szorul valaki.
Mi magunk.
Sok szülő éveken keresztül működik úgy, hogy mindig csak a következő napot próbálja megoldani.
Még egy fejlesztés.
Még egy orvosi kontroll.
Még egy nehéz reggel.
Még egy iskolai konfliktus.
Közben pedig lassan természetessé válik, hogy a saját szükségleteink mindig a sor végére kerülnek.
Pedig a túlélő üzemmód hasznos lehet egy rövidebb, nehéz időszakban, de hosszú éveken át óriási ára van.
A tartós stressz növeli a kimerültség, a kiégés, a szorongás és a testi-lelki betegségek kockázatát. Ha pedig mi teljesen elfogyunk, egyre nehezebb azt a biztonságot és nyugalmat nyújtani, amire gyermekünknek szüksége lenne.
Sok szülő bűntudatot érez, amikor magára szánna egy kis időt.
Pedig a feltöltődés nem luxus.
Nem jutalom.
És nem önzés.
Ugyanolyan alapvető szükséglet, mint az alvás vagy az evés.
Lehet, hogy neked ezt egy sportóra jelenti.
Egy séta.
Egy könyv.
Egy találkozás a barátnőddel.
Egy kreatív hobbi.
Egy coachingfolyamat.
Vagy egyszerűen egy óra, amikor senkinek sem kell megfelelned.
Nem az számít, mivel töltődsz fel, hanem az, hogy legyenek rendszeresen olyan pillanatok, amikor te is kapsz valamit – nem csak folyamatosan adsz.
Sok szülő azért mond le a saját szükségleteiről, mert úgy érzi, ezzel tesz a legtöbbet a gyermekéért.
Pedig gyakran éppen az ellenkezője igaz.
Amikor kipihentebb vagy.
Amikor van türelmed.
Amikor nem csak túlélni próbálod a napot.
Amikor új élmények érnek.
Amikor kapcsolódsz más felnőttekhez.
Akkor sokkal könnyebb nyugodtan reagálni a nehéz helyzetekre, rugalmasnak maradni és valódi érzelmi biztonságot nyújtani a gyermekednek.
Ezért elengedhetetlen a szülői öngondoskodás.
Nem azért fontos, hogy te jól legyél, mert akkor „jobb szülő” leszel.
Hanem azért, mert te is ember vagy, akinek ugyanúgy vannak szükségletei, mint a család többi tagjának.
Sok neurodivergens gyermeket nevelő szülő érzi úgy, hogy neki kell mindent kézben tartania.
Pedig segítséget kérni nem a gyengeség jele.
Éppen ellenkezőleg.
Annak felismerése, hogy neked is szükséged van támogatásra, az egyik legfontosabb lépés afelé, hogy hosszú távon is meg tudd őrizni az erődet.
Lehet ez egy támogató közösség.
Egy szakember.
Egy coachingfolyamat.
Vagy egyszerűen valaki, aki meghallgat.
Nem kell mindent egyedül végigcsinálnod.
Neurodivergens gyereket nevelni egyszerre lehet csodálatos, kimerítő, örömteli és nehéz. Természetes, hogy ilyenkor a gyermekünk kerül a figyelmünk középpontjába. De hosszú távon csak akkor tudunk valódi támaszai lenni, ha közben saját magunkról, a szülői öngondoskodásról sem feledkezünk meg.
Szánj rendszeresen időt arra, ami feltölt. Mozdulj ki, sportolj, találkozz a barátaiddal, tanulj valami újat, vagy egyszerűen engedd meg magadnak a pihenést. Ezek nem elvesznek a családodtól, hanem hozzátesznek ahhoz, amit nap mint nap adhatsz nekik.
Mert szülőként nap mint nap gondoskodsz másokról.
Ideje, hogy gondoskodj magadról is.
Miért fontos, hogy a neurodivergens gyermeket nevelő szülő is feltöltődjön?
Mert a folyamatos készenléti állapot hosszú távon kimerüléshez és kiégéshez vezethet. A rendszeres feltöltődés segít megőrizni az érzelmi egyensúlyt és a rugalmasságot.
Nem önzés időt szánni magamra?
Nem. Az önmagadról való gondoskodás nem önzés, hanem alapvető szükséglet. Ha te jobban vagy, a gyermeked is profitál abból, hogy türelmesebb, kiegyensúlyozottabb szülő tudsz lenni.
Mivel tudok feltöltődni?
Mindenkinek más segít. Lehet sport, séta, olvasás, hobbi, baráti beszélgetés, coaching vagy bármilyen tevékenység, amely örömet ad és segít kiszakadni a mindennapokból.
Ha megszólított a szülői öngondoskodás téma, ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod:
Ha szeretnél még több gyakorlati kapaszkodót az ADHD-s hétköznapokhoz, olvass tovább a Káoszklán blogon! Ha pedig úgy érzed, jól jönne személyre szabott támogatás, ismerd meg konzultációs és coaching lehetőségeimet is.
Kövess a közösségi felületeimen is, ahol további gondolatokkal, hasznos kapaszkodókkal és friss Káoszklán tartalmakkal várlak.
100 játékos és kreatív ötlet ADHD-s gyerekekkel nyári napokra.
Töltsd le az ingyenes ötlettárat, és készüljetek a közös kalandokra!
