Az ADHD-val élők számára a túlterhelés könnyen vezethet kiégéshez. Nemcsak felnőtteknél, hanem gyerekeknél is. Szülőként én is megtapasztaltam, milyen fontos időben felismerni, ha más út kell.
Amikor az egyik fiamnál elérkezett a fakultációválasztás ideje, rögtön látszott, hogy egy emelt szintű érettségire felkészítő heti plusz 6-8 óra egyszerűen túl sok lenne neki. Ő maximum az első három-négy órában tud igazán figyelni. Napi hét-nyolc óra az őrületbe kergette volna. Ezért nem erőltettük a „klasszikus” utat, hanem olyan felkészülési módot kerestünk, ami neki működik, hogy elkerüljük a kiégést.
A másik példám a másik fiamhoz kapcsolódik, aki a tanulás mellett komoly célokkal sportol. Neki az egyéni tanrend bizonyult jó megoldásnak. Az SNI-sként kapott heti 10 egyéni óra sokkal hatékonyabb számára, mint 35 órát ülni egy zsúfolt osztályban. Így a napjai nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lettek, és sokkal kisebb eséllyel sodródunk bele a kiégésbe.
Nem kell mindig azt választani, amit a többség tesz. Az ADHD-s gyerek számára sokszor a „másik út” az egészségesebb. Ha nemet mondunk egy újabb terhelésre, azzal nem a lehetőséget utasítjuk el, hanem a gyerek lelki és testi jólétét védjük.
Megtanultuk, hogy nem szabad megvárni, amíg teljesen elfogy az energia. A rövid szünetek, délutáni pihenők nem lustálkodásnak számítanak, hanem befektetésnek: így másnap is van erő újra belevágni.
Az ADHD-s agy számára a hosszú, megszakítás nélküli figyelem szinte lehetetlen. Már egy nyújtózás, egy pár perces séta vagy egy rövid beszélgetés is elég, hogy újra felpörögjön az agy és visszatérjen a fókusz.
Ha egy feladat egy órásnak tűnik, könnyen lehet másfél is. Ezért mindenhez pluszidőt számolunk. Így kevésbé lesz frusztráló a csúszás, és sokkal inkább teljesíthetőnek érezzük a feladatokat.
Minden napban kell, hogy legyen egy olyan időszak, amikor nem kell megfelelni semminek. Nincs tanulás, nincs rohanás. Ez a fajta kikapcsolás tölti vissza az akkumulátort, és segít elkerülni a teljes kimerülést.
A napot sosem a legnehezebb feladattal kezdjük. Először valami közepes kihívás, ami beindítja a lendületet, utána jöhet a legfontosabb feladat, és a végére hagyjuk az apróbbakat. Ez segített abban, hogy ne fogyjon el az energia a legfontosabb dolgok előtt.
A kiégés megelőzése nem csak a teljesítményről szól. Arról is, hogy merjünk másként szervezni, személyre szabni a rendszert, és olyan kereteket teremteni, amelyek valóban működnek az ADHD-s gyerek számára.
