Amikor megszületik a gyermekünk, szinte észrevétlenül elkezdünk róla álmodozni. Elképzeljük, mi lesz belőle: orvos, zenész, sportoló, vagy éppen az osztály kedvence. Sokszor bele is vetítjük a saját meg nem valósult vágyainkat, vagy azokat az elképzeléseket, amelyeket valaha szerettünk volna elérni. Ez teljesen természetes – hiszen szeretetből és törődésből fakad.
És nemcsak arról van szó, hogy a saját álmainkat akarjuk velük megvalósíttatni, hanem arról is, hogy gyakran meg vagyunk róla győződve: mi tudjuk, mi lesz számukra hosszú távon a legjobb. Pedig honnan tudhatnánk? Azt sem látjuk előre, mit hoz a holnap. Nekünk inkább az a feladatunk, hogy észrevegyük, miben talál örömet, mi lelkesíti, és hogy teret adjunk neki a kibontakozáshoz.
Természetesen nem tudjuk teljesen félretenni a saját nézőpontunkat – óhatatlanul olyan lehetőségekkel kínáljuk meg, amelyek hozzánk közel állnak. Mégis fontos, hogy nyitottak maradjunk: lehet, hogy ő egészen más világot hoz be az életébe. És a mienkbe is…😉
Az ADHD-s gyerekeknél mindez még hangsúlyosabb. Gyakran hiányoznak náluk olyan készségek, amelyek a kortársaiknak természetesebben működnek, emiatt több negatív visszajelzést is kapnak. Számukra hatalmas ajándék, ha a szülő nem elvárások mentén hajtja őket, hanem abban támogatja, hogy felfedezhessék a saját erősségeiket, és megtalálják az utat, ami valóban az övék.
Van azonban egy másik szülői kihívás is: a neurodivergens gyerekek sérülékenyebbek lehetnek, ezért bennünk, felnőttekben erősebb védelmi ösztön ébred. Ez természetes, sokszor szükséges is. De előfordul, hogy a védelem akkora pajzzsá nő, hogy mögötte már nem látjuk tisztán a gyereket. Mi óvni akarjuk minden erőnkkel, közben viszont megfeledkezünk arról, hogy ő is önálló akarat, alakuló személyiség, aki néha nem is igényli a segítségünket. Sőt, van, amikor éppen arra vágyik, hogy dönthessen, és a maga módján próbálhassa ki magát.
Szülőként tehát az egyik legfontosabb feladatunk, hogy átformáljuk a saját álmainkat: ne meg nem valósult jövőt adjunk át, és ne is csak egy védőpajzs mögött óvjuk, hanem inkább biztonságos hátteret nyújtsunk, amelyre mindig támaszkodhat, miközben ő maga építi fel a jövőjét.
