Sokszor hajlamosak vagyunk az ADHD-s gyerekeket a szétszórtságuk vagy figyelmetlenségük alapján definiálni. Pedig, ha nem hagyományos iskolai feladatokról van szó, elképesztően kreatív és rugalmas problémamegoldók tudnak lenni. Ott, ahol mások megakadnának, ők bátran, szokatlan ötletekkel közelítenek a megoldáshoz. Ez a családunkban megtörtént, utólag már vicces hétköznapi példa jól illusztrálja a szokatlan kreativitásukat.
Amikor még tanítottam, egyik délután iskolai elfoglaltság miatt nem értem haza időben. Egyedülálló anyukaként jól megszerveztük a napot, és – bár néhány óráról volt csak szó – mindent alaposan előkészítettünk a gyerekekkel. Megbeszéltük, hogy hogyan jutnak haza, mit kell csinálniuk. Csakhogy amikor hazaértek, nem találták a kulcsot. Nem estek pánikba: azonnal akciótervet dolgoztak ki. Úgy döntöttek, hogy felmásznak a ház tetejére, és a nyitva hagyott tetőtéri ablakon keresztül jutnak be.
Később a szomszéd asszony mesélte el, hogy mindhárman – köztük a kétéves is – ott mászkáltak a tetőn. Amikor később megkérdeztem tőlük, miért kellett a legkisebbet is felvinniük, azt a teljesen logikus választ kaptam: „Azért vittük fel magunkkal, hogy amíg mi bemászunk, nehogy lent valami hülyeséget csináljon.”
Ők problémát láttak, helyzetet mértek fel, megoldást kerestek – és cselekedtek. Pontosan ez az a fajta „out of the box” gondolkodás, amiben az ADHD-s gyerekek igazán kiválóak. Zárójel: utólag kiderült, hogy a kulcsuk ott lapult az iskolatáska mélyén.
A mi feladatunk szülőként és pedagógusként nem az, hogy ezt az egyedi megközelítést kijavítsuk, hanem hogy megtanítsuk, mikor és hogyan tudják biztonságosan, felelősen használni a kreativitásukat.
