Az ADHD-s agy számára az idő nem lineáris. Inkább olyan, mint egy hullámvasút: egyszer felgyorsul, máskor lelassul, néha pedig teljesen eltűnik. Hogy ez mi mindenen érhető tetten? Megmutatom:
👉 Hiperfókusz-időkapszula – egy érdekes játék vagy projekt közben simán átugranak három órát, miközben úgy érzik, csak tíz perce kezdték el.
👉 Unalmas percek – egy mosogatás vagy matekpélda közben viszont az idő csigalassú. 5 perc egy örökkévalóság.
👉 Főzési katasztrófák – „Csak gyorsan felteszem a tésztát”. Közben elkezd olvasni, pakolni, netezni, majd mire visszatér, a víz kifutott, a tészta szétfőtt, a szomszéd érzi előbb a szagot, mint ő.
👉 Sorrendiség-káosz – nehéz eldönteni, melyik feladat után mi következzen. A napirend összeállítása sokszor olyan, mintha egy puzzle darabjait próbálnák erőszakkal összeilleszteni.
👉 Időbecslési bakik – a félórás ügy „csak 10 perc lesz!” vagy fordítva: a tizenöt perces „órákig fog tartani!”
👉 Késések és túl korán érkezések – nem azért késnek, mert nem törődnek másokkal, hanem mert az agyuk egyszerűen máshogy kalkulálja, mennyi idő kell az indulásig. Van, hogy emiatt 20 perccel korábban beesnek, máskor meg 10 perc késéssel érnek oda.
👉 Határidőhajtás – a határidők gyakran láthatatlanok, míg hirtelen rájuk nem zuhannak. De akkor jön egy dopaminlöket, és képesek rekordidő alatt teljesíteni.
És hogy egy személyes példát hozzak: a fiam kb. 8. osztályos volt, amikor megtanulta, hogy mikor született…🙃 A hónapok sorrendje és a hét napjai viszont a mai napig nem annyira fontosak neki. Mondjuk ki: 18 évesen nem mindig sikerül összeraknia. Egyszerűen nem érdekli.
A szakma ezt idővakságnak hívja: nem arról van szó, hogy nem törődik semmivel, hanem az idegrendszere végrehajtó funkciói másképp dolgozzák fel az idő múlását.
És bár kívülről nézve ez sok bosszúságot okozhat, valójában van benne valami felszabadító: az ADHD-sok sokszor úgy élnek, mintha egy másik univerzumban lennének.
